Bio
Jávori Dávid
Az életrajzokat általában évszámok és helyszínek jellemzik. Az én életemet meghatározó dolgok ennél kevésbé informatívak, mégis sokkal jelentősebbek. Nagyon jó helyen, jó emberek között nőttem fel, sok vicces és kalandos történetet éltem át közöttük. Az elmúlt évek során megtanultam, hogy az élethez a humor az egyik legfontosabb recept. Erőmet Istenbe vetett hitemből és az Anyámtól s Apámtól kapott szeretetből merítettem.
Eleven gyerekként, apám nyomdokain haladva dobolni szerettem volna, de mivel ő ezt nem támogatta, zongora lett belőle. Az állandó óvodai szereplések miatt kisebb kölyökként a világ nagy összefüggéseit nem látva hamar meguntam a zongorázást és hegedűre cseréltem a hangszerem, gondolván mérete miatt egyenesen arányos könnyebbsége is. Utólag persze rájöttem, hogy ez a világ legnehezebb, de legszebb hangszere is. Általános iskolában, és kalandos gimnáziumi éveim alatt is kitartottam a hegedű mellett, de rájöttem, hogy a zeneszerzés az ami igazán közel áll hozzám. Az újnak a megalkotása, stílusteremtés egyszóval újítás. Főiskolai, zeneakadémiai tanulmányaim alatt ez egyre jobban eljött számomra. Sok jó zenészt ismertem meg és nagyon sok nagy tehetséggel dolgoztam együtt mint zeneszerző és zenész. Ez az első 30 évem.
Azok közül a művészek közül néhánynak a nevét említeném -a teljesség igénye nélkül-, akiktől nagyon sokat tanultam, akikkel dolgoztam együtt, és akiknek sokat köszönhetek: Szabadi Vilmos, Koté László, Janko Katalin, Nógrádi László, Kovács Sándor, Fogarasi János, Tornoczki Ferenc, Sárik Péter, Szakcsi Lakatos Róbert és Béla, Révész Richard, Czutor György, Chris Robinson, Nina Pastori, Collado Hessus, Collado Manuel Sanchez. Tőlük és sok más művésztől szerzett tudásom, rám gyakorolt hatásuk munkáimban visszaköszön.
Jávori Vilmos
JÁVORI VILMOS EMLÉKEZETE
„Dobolás közben Jávori Vilmos szája megér egy misét” – írta Martin Iringó egy pécsi koncert után. Ez az egy mondat jól érzékelteti a tipikus „jávorivilis” zenélést: egész testével-lelkével játszott; egyik pillanatban iszonyatos erővel püfölte a dobot, néhány másodperccel később pedig olyan érzéki gyengédséggel seprűzött, amire csak kevesen voltak képesek.
Jávori Vilmos született zenész volt, a szó szoros értelmében. Utolsó – Halper Lászlónak adott – interjújában így emlékezett: „Nekem nagyon könnyű dolgom volt, mert apám, anyám zenész volt, és ami nagyon érdekes: anyám nő létére dobolt. Én úgy nőttem fel, hogy tulajdonképpen már anyám hasában is doboltam. Ott volt a dob az ágyam mellett, azt kellett kerülgetnem, amióta az eszem tudom. Édesanyámtól tanultam a legtöbbet. Már óvodás koromban, 4-5 évesen megtanított olvasni, és nagyon jó könyveket adott a kezembe rögtön, s ekkor már nagyjából a kottát is ismertem. El sem tudtam képzelni, hogy más pályát válasszak, vagy más hangszert. Azóta sem jutott jobb az eszembe.”
A zeneművészeti konzervatóriumban (Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola) Schwarz Oszkár növendékeként klasszikus zenét is tanult, de a jazz lett a szerelme. Így vallott erről: „Elkezdtem dzsesszelgetni, amit mindig is imádtam. Ez egy gyógyíthatatlan betegség, aminek a világon semmi értelme, mert éhen kell halni annak, aki nagyon ragaszkodik hozzá, hogy dzsesszt játsszon éjjel-nappal. Makacs, önfejű voltam, mindig a saját utamat jártam. Így tudtam azt elérni, hogy kitartottam a szakma mellett, és mindent megpróbáltam nagyon jól megcsinálni.”
Először Garai Attilával játszott, később Fogarasi János, Vukán György, Tomsits Rudolf, Szakcsi Lakatos Béla, Szabados György együtteseiben lépett fel. 1972-ben megalapította – többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Ráduly Mihállyal, Lakatos „Bögöly” Bélával – a korszak meghatározó csapatát, a Rákfogó Együttest. Erről mesélte: „A Rákfogót tulajdonképpen még Amerikában alakítottuk meg Bélával, amikor jöttünk hazafelé a repülőn. Szakcsi vett egy Fender zongorát és egy Hammond orgonát. Ezek voltak az első ilyen hangszerek Magyarországon. Én vettem egy csodálatos énekberendezést, ami szintén ritkaságszámba ment, s természetesen egy fantasztikus dobfelszerelést is! Akkor még nagyon sok dzsesszklub volt, elsősorban vidéken, egyetemeken, főiskolákon, ahol minden héten voltak koncertek. Pesten a Petőfi Sándor utcában az Építők Klubjában játszottunk rendszeresen. Szinte ki se szálltunk az autóból, mert hol Debrecenben, hol Miskolcon, Nyíregyházán, Szombathelyen játszottunk.” (A teljes képhez tartozik, hogy ekkoriban vidéken több mint 30, Budapesten közel 20 jazzklub működött!)
A Rákfogó történetéről írja Bede Péter: „A ’70-es évek elejétől a Syrius együttessel párhuzamosan működött a hazai jazz-rock műfaj első és máig legendás formációja, a Rákfogó. Közel hároméves munkásságukat mindössze néhány rádiófelvétel őrzi, pedig kiváló jazz-muzsikusok fordultak meg benne. Nagy hatással voltak rájuk az akkori új zenei irányzatok: Mahavishnu Orchestra, Weather Report, akkoriban jött be a fúziós zene. Szakcsi hozott magával egy Fender-zongorát, ilyen akkor Magyarországon még nem volt. 1971 végén volt az első Rákfogó-koncert: Szakcsi Lakatos Béla – Lakatos „Bögöly” Béla – Babos Gyula – Jávori Vilmos felállásban. Később csatlakozott hozzájuk Németh János szaxofonos. Nagyon sokat játszottak akkoriban: például Budapesten a Petőfi Sándor utcában az Építők Klubban, de vidéki egyetemeken, főiskolákon is sokat muzsikáltak. Németh Jánost a fiatal hegedűs, Kathy Horváth Lajos váltotta, aki a Rákfogó mellett a Syriusnak is állandó vendégzenésze volt, és játszott Szabados együttesében is. A zene, amit a Rákfogó játszott, progresszív jazz-rocknak mondható, de miután egy kis avantgárd hatással is ötvözték, már-már súrolta a kortárs klasszikus zene határait. A Rákfogó egy kicsit szabadabb, és a jazz-hez közelebb álló zenét játszott, mint a Syrius. 1972-ben a Kathy Horváth Lajossal kiegészülő együttes a Rádióban rögzítette egyik leghíresebb darabját, Szakcsi Lakatos Béla négy tételes szvitjét, ’Négy utazás a Na mi újság, Wágner úr csatahajón’ címmel.”
Jávori Vilmos hamarosan a legkiválóbb jazz-zenészek egyike lett (mellette Szabados György, Szakcsi Lakatos Béla, Csík Gusztáv, Vukán György nevét említi a korabeli szakirodalom). A Top Jazz Hungary ’77 szavazatai szerint toronymagasan a legnépszerűbb jazzdobosnak számított (őt követte Kőszegi Imre és Kovács Gyula).
Az 1970-es évek közepétől a Csík-Fogarasi-Jávori trióval lépett fel. Az 1980-as években megalapította a Jávori Kvartettet, melynek – mellette – tagja volt Snétberger Ferenc, Torma Rudolf, Csiszár Péter. 1990-ben hozta létre a Shabu-Shabu Együttest, melynek – mellette – tagja volt Berki Tamás, László Attila, Fogarasi János, Lattmann Béla. 2003-ban tehetséges fiatal zenészek részvételével megalakította a Jávori Sound Machine formációt, melynek tanítványai mellett fia, Dávid is tagja volt. Hamarosan megjelent Szivárvány havasán c. albumuk ismert magyar népdalok feldolgozásaival. A lemezen Tony Lakatos világhírű szaxofonművész is játszott.
Első jelentős külföldi koncertje 1966-ban volt a Stockholmi Jazz Fesztiválon, ezt követte a varsói Jazz Jamboree (a lengyel jazz-élet ebben az időben európai viszonylatban is jelentősnek számított). 1969-től a híres füttyművész, Hacki Tamás együttesével koncertezett a világ szinte minden pontján. 1971-ben fél évig az Amerikai Egyesült Államokban élt, ahol Elvin Jones növendéke volt, amellett, hogy Szakcsi Lakatos Bélával szinte minden este koncerteztek, felléptek többek között Jan Hammerral is. E korszakra így emlékezett: „Hétfőnként volt a szabadnapunk, akkor aztán bevetettük magunkat az összes dzsesszklubba. Rögtön egy csomó barátunk volt.” 1980-ban Indiában játszott a Jazz Yatrán.
A zene éltette, ezért bárhol szívesen a dobok mögé ült. Minden hazai fesztivál meghívott vendége volt (Dzsessztergom, Dzsesszmély stb.). Ugyanolyan örömmel, lelkesedéssel és boldogan játszott New Yorkban, mint például későbbi lakóhelyén, Soroksáron. Gyermekkorától haláláig alázattal szolgálta a zeneértő közönséget. Egyszer mesélte, hogy mikor Svédországban élt, bizony kuporgatnia kellett a pénzt, ezért hetekig csak olajos halra telt. Azonban ugyanolyan közvetlen, humoros, egyszóval emberi tudott maradni akkor is, mikor már – a rendszerváltás előtt, a szocializmusban micsoda kuriózum – hatalmas Mercedesét vezette (Dávid fia nevetve mondja mindig: „Apám ki sem látszódott a kormány mögül”), kiváló szivarokat szívott és finom borokat fogyasztott hozzá.
Az élő koncertek mellett közreműködött számtalan magyar és külföldi muzsikus albumán. Emellett olyan kiváló színészek felvételein zenélt, mint Darvas Iván, Bodrogi Gyula, Csákányi László, Törőcsik Mari, Galambos Erzsi, Hernádi Judit, Udvaros Dorottya, Haumann Péter, Kern András, Mikó István. A nagylemezek közül kiemelkedők: Modern Jazz VII. Anthology ’68 (1968), Grey Földvári: Touch Wood (1993), Pleszkán Frigyes: Fingerprints (1995), Jávori Sound Machine: Szivárvány havasán (2003), Sztereó Magyar Jazz No. 18. – Jávori Vilmos (2005). Gyakran felkérték filmzenék elkészítéséhez is, többek között Szabó István, Jancsó Miklós, Bacsó Péter, Makk Károly alkotásaiban gyakran hallani. Legismertebbé az a dobszólója vált, melyet az Oscar-díjas Mephisto c. filmben játszott. „Imádtam dobolni, játszottam operettekben, a televízióban az összes szilveszteri műsorban, kabaréműsorokban. Az akkori filmzenéket is mind én doboltam. Nagyon sok stúdiómunkát is csináltam, a Rádióban szinte minden nap bent voltam.” Emlékét őrzi a Cserfő Jazzland – Jávori Sound Machine c. 38 perces koncertfilm is (Seregély Istvánrendezésében), ahol Jávori Vilmos mellett Jávori Dávid (hegedű), Nagy László(gitár), Sárik Péter (zongora), Horváth „Plutó” József (basszusgitár) játszik.
A zenélés mellett nagyon fontosnak tartotta az új zenészgeneráció nevelését (hangsúlyozom, nem oktatását, hanem nevelését). 1990-ben többekkel megalapította a Kőbányai Zenei Stúdiót, melynek haláláig igazgatóhelyettese volt. Úgy vélte, hogy „borzalmas zenéken nőnek fel emberek, és nem kapnak semmiféle információt a jó muzsikáról. Ez azoknak lesz tragikus, akik ma zenét tanulnak, mert nem lesz kinek rendes, épkézláb muzsikát játszani. Nekem ez szívügyem, mert már nagyon régen tanítok, és ráadásul vezetek egy iskolát is.” Büszke volt tanítványaira: „A gyerekek, akik nálam tanulnak, az élvonalban vannak. A Kovács Gyula Dobverseny hét versenyzőjéből öt nálam tanult, természetesen az első három is.”
Munkáját számos elismerés jelzi: 1987-ben a Magyar Jazz Quartettel elnyerte az eMeRTon-díjat. 2001-ben pedagógiai munkásságáért Weiner Leó-díjjal tüntették ki, ezt követte 2005-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt. Halála után, 2007 márciusában adományozták számára a Szabó Gábor-díjat. Több nemzetközi jazz-találkozón nyert díjat: 1968-ban Montreux-ban a Tomsits Kvartett tagjaként újságírói különdíjat, 1972: San Sebastianban a későbbi Liszt-díjas Szabados Györggyel a free kategóriában I. díjat nyert, ugyanitt a Mr. Szextett Együttessel (Szakcsi, Vukán, Berkes, Tomsits, Ráduly) újságírói különdíjat vett át.
Házasságaiból négy gyermeke született: Andrea New Yorkban él. Az élete virágában elhunyt Gyuri fia ugyancsak zenész lett, a világhírű Joan Baez dobosa volt. Dávid hegedülést tanult, jazz-hegedűs és zeneszerző lett, főként Spanyolországban dolgozik. A legkisebb, Fanni, mindössze három éves volt édesapja halálakor.
Jávori Vilmos 2007 februárjában, 62 esztendős korában hunyt el. Tiszteletére még ugyanabban az évben a Stefánia Palotában rendeztek emlékkoncertet, ahol felléptek egykori zenésztársai és tanítványai, többek között a Shabu-Shabu Együttes, a Jávori Band, Charlie, Takács Nikolas, a Kőbányai Zenei Stúdió kórusa, a Berkesi Trió, Csík Gusztáv, Joan Faulkner, a Hosszúlépés Együttes és a Jávori Sound Machine. Ugyanekkor fotókiállítás nyílt emlékére, valamint megjelent a Magyar Jazz Quartett cd-lemeze.
Sokaknak hiányzik ütős humora, vicces – a világlátott és sok dolgot megélt ember – beszólásai. Halálát követően a napilapokban és az interneten is sok-sok veretes nekrológ jelent meg róla.
Eszenyi Miklós
művelődéstörténész
Jávori Vilmos-bibliográfia
Az érdeklődők figyelmébe ajánljuk a további Jávori Vili-infókat:
- Gonda János: Jazz. Történet, elmélet, gyakorlat (Budapest, 1979)
- Gonda János: Jazzvilág (Budapest, 2004)
- Illanicz György: Találkozásaim. Emlékek, művészportrék, dokumentumok a zene, a jazz világából (Cegléd, 1999)
- Malecz Attila: A jazz Magyarországon (Budapest, 1981)
- Marczell Katalin (szerk.): Verőfogás. Interjúk magyar dobosokkal: Nesztor Iván, Martonosi György, Jávori Vilmos, Kőszegi Imre, Pusztai Csaba, Berdisz Tamás, Kisvári Ferenc, Mareczky István, Szentmihályi Gábor, Mády Kálmán, Mohay András, Borlai Gergő, Marczell Katalin (Budapest, 2008)
- Pernye András: A jazz (Budapest, 2007)
- Simon Géza Gábor: A magyar jazz 1945-1990. Történeti vázlat (Budapest, 1990)
- Simon Géza Gábor: Magyar jazztörténet (Budapest, 1999)
- Simon Géza Gábor: The book of Hungarian jazz (Budapest, 1992)
- Turi Gábor: Azt mondom. Interjúk magyar jazzmuzsikusokkal (Budapest, 1983)
Média:
- In memoriam Jávori Vilmos. Portérműsor. Elhangzott MR2 Petőfi Rádió, 2007. március 12., 44 perc
- Jávori Vilmos. Adásban: Kultúrház, Magyar Televízió 2, 2007. március 4., 30 perc
- Jávori Vilmos emlékkoncert a Stefánia Kulturális Központ színháztermében. Adásban: Magyar Televízió 1, 2007. november 26., 10 perc.
